Településünk minden lakója nevében üdvözlöm Önöket Köröstetétlen Község Önkormányzatának honlapján!
Köszöntöm mindazokat, akik Magyarországról, esetleg határainkon túlról nyitották meg weblapunkat. Külön köszöntöm községünk internetező lakóit, remélem a technika fejlődésével egyre többjüknek lesz módja látogatni ezeket az oldalakat, és véleményeikkel, ötleteikkel segíteni fogják e honlap működését.
Bízom abban, hogy községünk múltjáról és jelenéről, önkormányzatunk, intézményeink munkájáról, valamint a társadalmi és civil szervezeteink működéséről készített rövid ismertetőink felkeltik majd érdeklődésüket Köröstetétlen község iránt, 's hogy ezek az információk, a településünkről alkotott kép arra fogja ösztönözni Önöket, hogy személyesen is ellátogassanak majd hozzánk.
Pásztor Imre
polgármester
CSATLAKOZZ A TATAI TÜZÉREKHEZ!
|
---|
A katasztrófavédelem lakosságtájékoztatói
|
---|
Téli közúti közlekedésA közúti közlekedés jellemző téli veszélyei a csúszós, jeges utak, a változó időjárási körülmények, a hótorlaszok, elzárt útvonalak, a szűk látótávolság, valamint a kényszermegállások. A veszélyes helyzetek elkerülése és a bekövetkezett események kezelése érdekében a következőket javasoljuk:
A közlekedésben az őszi-téli időszak tudatos felkészülést igényel. Megváltoznak az út- és látási viszonyok, amelyekhez gyalogosoknak és autósoknak - minden közlekedőnek - alkalmazkodni kell. Esőben jobban csúsznak a kerekek, megnő a féktávolság, a nagyobb vízfelületen a vízen csúszás veszélye fenyeget. Ha a hőmérséklet 0 C fok és mínusz tartományba süllyed, akkor számítani kell arra, hogy a vizes-nedves útfelület lefagy. Ez még jobban növeli a csúszásveszélyt. A jeges-havas úton romlik a menetstabilitás és romlanak a látási viszonyok. Mint minden szezonváltáskor, most is itt az ideje a rendszeres időközönként elvégzendő karbantartásnak. Ha a szokásos feladatok mellett még néhány speciális teendőre is sort kerítünk, biztosak lehetünk abban, hogy a téli hidegben, a fagyos, csúszós utakon is biztonságosan autózhatunk. A legjobb ezeket még azelőtt elvégezni, hogy a hajnali fagyok beköszöntenének. Vegyük elő a negyedéves és féléves karbantartási listánkat, hogy semmi ki ne maradjon, s egészítsük azt ki a téli felkészülés teendőivel! Hólánc használata
Vezetéstechnikai ajánlások
Alulkormányozottság
Túlkormányozottság
Takarékoskodó ötletek
Ködlámpa használata
Szabadban tartózkodásAz időjárásnak megfelelően megválasztott, lehetőleg réteges öltözék viselése ajánlott. Tartózkodjon az alkohol fogyasztásától, meleg italok fogyasztása javasolt. Huzamosabb időn keresztül a szabadban tartózkodás esetén fontos mozgatni a végtagokat, ujjakat, ami élénkíti a vérkeringést, emeli a test hőmérsékletét. Havas időben az összefagyott hó és jég a tetőkről, csatornákról a járókelőkre eshet, a járdák és egyéb közlekedők síkossá válhatnak. A síkosság mellett a hó betakarhatja a járdaszegélyt és egyéb tereptárgyakat (gödrök, buckák), ami további veszélyforrásokat jelenthet (elbotlás, elesés, stb.). A közlekedés során különös tekintettel legyenek a mind a gépjárművezetők, mind a gyalogosan közlekedők a havas jeges csúszós útviszonyokra. A lefagyott tárgyak nehezebben, vagy egyáltalán nem mozdíthatóak (anyagmozgatás, terhek emelése esetén), amihez társul a csúszásveszély. A vizes kézzel megfogott fémfelületek hozzáfagyhatnak a bőrünkhöz, azok égéshez hasonló sérüléseket okozhatnak. A téli sportoknál különös figyelemmel kell lenni arra, hogy csak a kijelölt helyen szánkózzunk, korcsolyázzunk, síeljünk, valamint mindig javasolt a védőfelszerelések (elsősorban fejvédő sisak) használata. A fűtési eszközök biztonságos használatának szabályaiMinden évben több halálesetet okoz a szén-monoxid-mérgezés, ami pedig megelőzhető a fűtőberendezések, kémények rendszeres karbantartásával, ellenőriztetésével, valamint szén-monoxid-érzékelő felszerelésével. Fontos, hogy az érzékelők működését rendszeresen ellenőrizzük, a szükséges karbantartásokat (elemcsere, tisztítás) elvégezzük.
A gázfogyasztó-készülék lángőrét tilos kiiktatni, működését műszakilag módosítani. Kémények karbantartása és az ellenőrzés fontossága
Mit ne tegyünk: Ne próbáljuk házilag magunk, vagy szakember nélkül javítani a kéményt, mert ahhoz speciális szerszám, alkatrész, kellő szakismeret szükséges. Mire figyeljünk:
A szén-monoxid-mérgezés megelőzhető!Az otthon tartózkodás önmagában is számos veszélyt rejthet magában. Ezek közül az egyik legveszélyesebb egy mérgező gáz jelenléte, ami leggyakrabban a fűtési időszakban, ám azon kívül is okozhat mérgezést, súlyosabb esetben pedig halált. Ez a gáz a köznyelvben "csendes gyilkosnak" is nevezett szén-monoxid. Mi is az a szén-monoxid? A szén-monoxid (vegyjele: CO) az emberi érzékszervek számára "láthatatlan", hisz ez egy színtelen, szagtalan, íztelen, a levegőnél egy kicsivel könnyebb, mérgező gáz, amely tökéletlen égés során jön létre. Belélegezve gátolja a vér oxigénszállító képességét, mivel erősen kapcsolódik az oxigént szállító hemoglobinhoz. A szén-monoxid-mérgezés nehezen észrevehető, hiszen a tünetek, vagyis a rosszullét, szédülés, fejfájás, hányinger és fáradtság könnyen összetéveszthetőek egyéb betegségek tüneteivel. Magas szén-monoxid-koncentráció esetén ájulás, és néhány percen belül halál is beállhat. A szén-monoxid-koncentráció Mivel ez a gáz kis koncentrációban is rendkívül mérgező, egy speciális mértékegységben, ppm-ben (parts per million, milliomod részben) mérik a jelenlétét. Egy ppm-nyi gáz jelenléte annyit jelent, hogy egy köbméter levegőben egy köbcentiméter van belőle. Tekintsük át a csendes gyilkos különböző koncentrációinak az emberi szervezetre gyakorolt hatását.
Ez a gáz annyira mérgező tehát, hogy ha a lakásunk levegőjének 1,28 térfogatszázalékát eléri, három percen belül halált okoz. Milyen gyakoriak Magyarországon a szén-monoxid-mérgezéses esetek? Évente átlagosan 600 esetben riasztják a katasztrófavédelem tűzoltóegységeit szén-monoxid-mérgezéssel összefüggő esethez. Az esetek felében kisebb-nagyobb mértékű szén-monoxid-mérgezés is történik, melyek évente átlagosan 10 ember életét követelik. Hogyan keletkezhet otthon szén-monoxid és mit tehetünk ellene? Mivel a szén-monoxid-mérgezések gyakorisága megnő a téli időszakban, így tévesen a fűtési szezonnal hozzák kapcsolatba, pedig az év egészében jelenlévő veszélyről van szó. A szén-monoxid veszélyes mennyiségű feldúsulása a lakásban alapvetően három okra vezethető vissza:
Nem megfelelő a nyílt lánggal égő berendezés műszaki kialakítása A balesetek megelőzését úgy alapozhatjuk meg legjobban, hogy a tervezéssel, kivitelezéssel és az üzembe helyezéssel megfelelő szakembert bízunk meg. Soha ne becsüljük alá ezeket a feladatokat, a tervező, a tervek szerint eljáró kivitelező és az üzembe helyezéshez szükséges szakemberek gondos munkája garantálja a rendszerek biztonságos működését. A nyílt lánggal égő berendezés levegő-utánpótlása nem biztosított A hőt termelő berendezések üzemeltetéséhez nélkülözhetetlen az égéshez szükséges oxigén. Egy köbméter földgáz tökéletes elégetéséhez például körülbelül tíz köbméter levegő szükséges. Azok a berendezések, amelyek nyílt égésterűek, vagyis a szoba levegőjét használják az égéshez, szellőzőkön és az ajtók és ablakok légrésein keresztül juthatnak oxigénhez. ![]() A fűtési költségek csökkentése miatt napjainkban igen népszerű a régi nyílászárók cseréje, és helyettük jól szigetelő ajtók, ablakok beszerelése. Az évszázadokon át használt fakeretes nyílászárók légrésein az égéshez szükséges levegő akadálytalanul áramolhatott be a lakótérbe. Az újonnan beszerelt, jól szigetelő nyílászárók légáteresztő képessége minimális, ezért jelentősen csökken az épületbe bejutó oxigén mennyisége. Ha más módon nem biztosított a levegő pótlása, akkor a tüzelőberendezés gyorsan elhasználja az égéshez a helyiség oxigénjét, és vákuum keletkezik. Így a levegő-utánpótlás hiánya miatt a kémény - bármennyire megfelelő műszaki állapotú - nem képes az égésterméket elvezetni, szellőzése megfordul. Egyre tökéletlenebb égés alakul ki, és a szén-monoxid halálos mennyiségben való megjelenése csak idő kérdése. Szellőzőrácsok letakarása Gyakori, hogy a szellőzőrácsokat takarékossági szempontok miatt letakarják, ami roppant veszélyes. Fogadjuk meg a régi tiltó táblák tanácsait: a szellőzőnyílások eltakarása tilos és életveszélyes! A mérgezéses esetek körülbelül egynegyede a fürdőszobában következik be, hiszen e helyiségek alapterülete és légtere jellemzően kicsi. A vízmelegítő, vagy a kazán működése során elhasználja a helyiség levegőjét, ezért nagyon fontos a fürdőszoba megfelelő szellőzéséről gondoskodni. Ha letakarjuk a szellőzőt, máris életveszélyes állapotot teremtettünk. A fürdőszobai gázüzemű készülék működésére jelentősen kihat az, ha a használatával egy időben a konyhában, vagy a mellékhelyiségben elszívó működik. Ebben az esetben ugyanis nem jut megfelelő mennyiségű levegő a fürdőszobai gázkészülékhez, visszaáramlik az égéstermék és fennáll a veszélye a szén-monoxid-szint megemelkedésének. A szén-monoxid-mérgezés tehát több légmozgást előidéző épületgépészeti berendezés együttes használata miatt is kialakulhat! Más épületgépészeti berendezések jelentősen ronthatják a tüzelőberendezések levegőellátását és az égéstermék elvezetését. A konyhai páraelszívók, a mellékhelyiségek szagelszívói, különböző tüzelőanyaggal üzemeltetett kéményes, nyílt égésterű tüzelőberendezések lakáson belüli együttes üzemeltetése, a központi porszívó, a szárítós mosógép, a mobil klíma egyidejű működése mind szerepet játszhat a csendes gyilkos keletkezésében. Ha az épület minimális légáteresztő képességű nyílászárókkal van felszerelve, ezek a berendezések egyidejű működtetése is képes megfordítani a kéményekben az áramlás irányát, ami ideális a szén-monoxid keletkezésének. A kandallók kéményei ugyanilyen hatást fejtenek ki a gázzal üzemelő berendezések kéményeire (nem feltétlenül a kandalló termeli a szén-monoxidot, hanem a kandalló üzemeltetése során a gáztüzelő-berendezés kéményében fordul meg az áramlás iránya). Egy lakásban tehát ezen épületgépészeti berendezéseket összességében kell kezelni, rendszerként kell rájuk tekinteni, nem pedig egymástól független fűtő-, főző-, melegítő eszközökre. Az egyik akadályozhatja a másik levegő-utánpótlását, együttes üzemeltetésük így halálos gázkoncentrációt is eredményezhet. Beszerzésük, felújításuk, az épület szellőzésére kiható átépítés során minden esetben konzultáljunk szakemberekkel! Elmaradt a berendezések karbantartása, tisztítása, vagy a kéményseprés A lakásban lévő por és a pára szennyezi a tüzelőberendezés hőcserélő felületeit és gátolja az égéstermék elvezetését, ami szintén kedvez a szén-monoxid keletkezésének. Kifejezetten javasolt a gázfogyasztó-berendezéseket évente szakemberrel felülvizsgáltatni, ez egyébként a berendezések olcsóbb üzemeltetéséhez is hozzájárul. A legtöbb tüzelőberendezésnek elengedhetetlen része a kémény. Amennyiben a kémény járata leszűkül (behulló tégla, vakolat, beköltöző madarak, darazsak miatt), akkor a helyiség levegőjét használó, lánggal égő berendezés égésterméke visszaáramlik a lakásba. Ha ez bekövetkezik, a lakásban lévő levegő szén-monoxid-koncentrációja drasztikusan megemelkedik. A kémények fokozott igénybevételnek vannak kitéve (korrózió, fagy, dinamikus hőterhelés, lerakódások), emiatt az említett keresztmetszet-szűkületek előbb-utóbb óhatatlanul kialakulhatnak. Ezért elengedhetetlen a kémények rendszeres ellenőrzése, ezek során ugyanis a hibák felderíthetőek, megszüntethetőek, a tragédia pedig megelőzhető. A saját érdekünk tehát, hogy ne akadályozzuk a rendszeres kéményseprői ellenőrzést, felülvizsgálatot, szükség szerint a kémény tisztítását, és fogadjuk meg a szakember tanácsait. Mit tegyünk, ha valaki szén-monoxid-mérgezést szenvedett? Szén-monoxid-mérgezés esetén több dologra is figyelnünk kell, amikor a bajbajutottakon segítünk. A helyiségben vagy akár az egész lakótérben még mindig kimutatható lehet a mérgező gáz, ezért azonnal hozzuk ki a bent tartózkodókat és ne lélegezzünk az érintett területen! A szabad levegőn helyezzük biztonságba a mérgezést szenvedett embereket, ha pedig már el is ájultak, helyezzük őket stabil oldalfekvő helyzetbe! A lehető legrövidebb időn belül kérjünk szakszerű segítséget, értesítsük a katasztrófavédelmet és a mentőket az ismert segélyhívó számokon! Amennyiben lehetőségünk van a tüzelő-fűtő berendezés biztonságos lekapcsolására, a szellőztetésre és a gázrendszer főcsapjának elzárására, ezeket is tegyük meg. Ha valaki érzi magán a szén-monoxid-mérgezés tüneteit, azonnal menjen a szabad levegőre, és tárcsázza a 112-es számot, vagy a katasztrófavédelem műveletirányítási központját a 105-ös segélyhívó számon. Milyen tüzelőberendezést vásároljak? Új tüzelőberendezések kiválasztása során célszerű a külső levegőt közvetlenül használó, a helyiségek légterétől függetlenül üzemeltethető, zárt égésterű berendezéseket előtérbe helyezni. Ilyen készülékek és szakszerű égéstermék-elvezetők használata esetén gyakorlatilag kizárhatjuk a szén-monoxid megjelenését. Hogyan tudhatom a legnagyobb biztonságban az otthonom a szén-monoxiddal szemben? Ha minden óvintézkedést megtettünk, tehát a berendezéseinket, épületgépészeti rendszerünket műszakilag megfelelő állapotban tudjuk, biztosított ezek levegő-utánpótlása, tisztában vagyunk az együtt üzemeltetés veszélyeivel, valamint beengedtük a kéményseprőt a lakásba, akkor megfelelő biztonságban tudhatjuk magunkat, szeretteinket és háziállatainkat. Azonban, még ez sem zárja ki egy hirtelen meghibásodásból fakadó szén-monoxid-mérgezés veszélyét. Ha növelni akarjuk a biztonságunkat, akkor érdemes szén-monoxid-érzékelőt vásárolni.
Milyen szén-monoxid-érzékelőt vásároljak? Érzékelőt csak megbízható forrásból, műszaki cikkeket forgalmazó üzletben szabad vásárolni. Vásárlásnál keressék a magyar nyelvű használati utasítással rendelkező és megfelelő minőségű készülékeket. A néhány ezer forintos érzékelők megbízhatósága jellemzően nem megfelelő, ezek hamis biztonságérzetet keltenek bennünk. A szén-monoxid-érzékelők tehát csak akkor tudják betölteni funkciójukat, ha megbízható típust szerzünk be, és azt a gyártó előírásainak megfelelő helyre és megfelelő módon telepítjük. Fontos tudni, hogy ezeknek érzékelőknek is van szavatossági idejük. Javasolt az eszközt kétévente megfelelő tanúsítványokkal rendelkező laboratóriumban bevizsgáltatni. A szén-monoxid-érzékelők ellenőrzését soha ne végezzék el otthon. Egy kipufogóhoz tartott, vagy cigarettafüsttel lefújt érzékelő jelez ugyan, ám olyan terhelést kap a "házi teszt" során, hogy a további biztonságos működésre, életmentésre alkalmatlanná válik. Az érzékelők élettartama általában 5 év, ennek lejárata előtt le kell cserélni a készüléket. Megéri az érzékelő használata A katasztrófavédelemhez a mérgező gázzal kapcsolatban beérkező segélyhívások évről évre növekvő számából is jól látható, hogy egyre többen használnak szén-monoxid-érzékelőt Magyarországon. Azokban a lakásokban, ahol volt érzékelő, nem történt haláleset. Baleset adódhat abból is, ha az érzékelőt nem a megfelelő helyre telepítik, lemerült benne az elem, lejárt a szavatossága, de abból is, ha rossz minőségű készüléket vásároltak. A statisztikai adatokból jól látszik, hogy egy érzékelő megvásárlása biztosan megtérülő beruházás, a gondosan megválasztott, jó helyre telepített szén-monoxid-érzékelő életet menthet. A katasztrófavédelem 2012-ben hozta létre az Országos Tűzmegelőzési Bizottságot, amely az egyik legfontosabb feladatának tekinti a lakosság szén-monoxid-mérgezés témakörében történő széles körű tájékoztatását. Szén-monoxid a garázsban Hasonló veszélyforrást okozhat a gépjárművek zárt térben (garázs, mélygarázs, alagút) történő üzemeltetése. Kerüljük tehát az ilyen helyeken való huzamos tartózkodást, a járművet csak a feltétlenül szükséges ideig járassuk és ha van ilyen, figyeljük a szén-monoxid-érzékelő jelzését. Összegzés
A mustgáz veszélyeiŐsszel kezdetét veszi a szüret időszaka, ilyenkor jellemző veszélyforrás a mustgáz. Évente mintegy ötven alkalommal riasztják a katasztrófavédelem tűzoltó egységeit a mustgáz miatt, gyakran halálos kimenetelű balesethez is vezethet a figyelmetlenség. A mustgáz a must erjedése során felszabaduló szén-dioxid. Ez a gáz színtelen, szagtalan, a levegőnél körülbelül másfélszer nehezebb, zárt helyiségekben, a levegőt kiszorítva, a föld közelében terül el. Nagyobb koncentráció belégzése oxigénhiányos állapotot okozhat, ami kihat a központi idegrendszer működésére. Ennek jelei szédülés, hányinger, álmosság, mentális zavar és eszméletvesztés. Nagyon fontos ilyenkor a borospincét üzemeltetők odafigyelése, mivel a szén-dioxid a borkészítés folyamata során, erjedés közben szabadul fel olyan mennyiségben, hogy az gondot tud okozni. Magyarországon évente mintegy ötven alkalommal riasztják mustgázzal összefüggő esetekhez a tűzoltókat. A riasztások jelentős részében már nem lehet segíteni, mert nagyon gyorsan bekövetkezik az eszméletvesztés és beáll a halál. A balesetek megfelelő körültekintéssel és elővigyázatossággal megelőzhetőek. Fontos a pincék megfelelő szellőztetéséről gondoskodni, a hordókat lehetőség szerint nagy térben kell elhelyezni, és nagyban növeli a biztonságot a szén-dioxid-érzékelő használata. A pincébe derékmagasságban magunk előtt tartott égő gyertyával indokolt csak lemenni. Ha a gyertya lángja kialszik, az egyértelmű jele annak, hogy nincs elegendő oxigén a helyiségben, azonnal el kell hagyni a pincét, mert tovább ott tartózkodni életveszélyes. |
Adventi készülődés 2023.
|
---|
"Add tovább!" - jótékonyság akció 2023.
|
---|
Kútfúrási tájékoztató
|
---|
Kőröstetétleni Hírek 2023 nyár
|
---|
HONVÉDELMI TÁBOR
|
---|
JELENTKEZZ ÖNKÉNTES TARTALÉKOSNAK!
|
---|
KATONAI TOBORZÁS
|
---|
Tájékoztató a jegyzői hatáskörbe tartozó kutak vízjogi fennmaradási engedélyeztetési eljárásáról
|
---|
Felhívjuk a Tisztelt Lakosság figyelmét, hogy a jelenleg hatályos vízgazdálkodási jogszabályok alapján a vízjogi létesítési engedély nélkül megépített vízilétesítményekre (ásott és fúrt kutakra vonatkozóan egyaránt) vízjogi fennmaradási engedélyt kell kérnie az érintett ingatlantulajdonosoknak. |
bővebben |
A jelölt állításához szükséges ajánlások száma
|
---|
|